Szülői értekezletek, 2010. szept.
Szülői értekezletek időpontjai:
Szeptember 6. (hétfő) 17.00 óra 2.b; 3.a; 3.b osztály
Szeptember 7. (kedd) 17.00 óra 2.a; 4. osztály
Szeptember 8. (szerda) 17.00 óra 5.a; 5.b; 6.b osztály
Szeptember 9. (csütörtök) 17.00 óra 6.a; 7.; 8.a; 8.b osztály
Gyógytestnevelés, 2010.
Tisztelt Szülő!
Az iskolaorvos a szűrések eredménye alapján javasolja gyermeke számára az iskolai testnevelés mellett kisegítő gyógytestnevelés foglalkozásokon való részvételt. A tanuló számára ingyenes foglalkozásokat gyógytornász végzi a Zöld iskolában hétfői napokon 12.45 – 15.00 óra között.
A tanulóknak kiosztott nyilatkozat kitöltésével kérem jelezze, hogy gyermeke a 2010/2011. tanévben a foglalkozásokon részt vesz.
Beiratkozás 2010. szeptember 6-án 12.45 – 15.00 óra között a Zöld iskolában (Kastélykert u. 59.)
A gyógyúszás iránti igényeket a Borbála fürdő pénztáránál szíveskedjen jelezni!
Ökoiskola 2010.
Kedves Szülők!
Bizonyára Önök is tudnak róla, hogy intézményünk, az Algyői Általános Iskola először 2005-ben, majd 2007-ben, illetve 2010-ben ismét megkapta az ÖKOISKOLA kitüntető címet. A gyermekek egészsége, jövője, környezetünk védelme érdekében a szülők, diákok és pedagógusok összefogása, együttműködése szükséges.
Céljaink eléréséhez a következőket kérjük Önöktől:
- Szorgalmazzák, hogy gyermekeik gyalog vagy kerékpárral jöjjenek iskolába. Egy kiadós reggeli séta bizonyára jó hatással lesz fejlődő szervezetükre.
- Az egészséges táplálkozás érdekében javasoljuk, hogy a bolti chips, cola, csoki helyett, otthon készített uzsonnát hozzanak magukkal. (pl. zsemle, kifli, sajt, gyümölcs, zöldségféle, gyümölcsteák, limonádé, víz). Kérjük, hogy gyermekeik kis dobozban, textilszalvétában hozzák ennivalójukat! Így egy-egy nap után kevesebb papírszalvéta, alufólia, nylonzacskó heverne a szemetesládákban.
- Amennyiben tudják, a havi rendszerességgel megtartandó zöldség- és gyümölcsnapot támogassák hozzájárulásukkal.
- Környezetünk védelmének érdekében, lehetőség szerint, újrapapírba csomagolják tankönyveiket. Kerüljék a műanyag csomagolóanyagokat! A keményfedelű tankönyveket nem szükséges becsomagolni. Füzet vásárlásakor részesítsék előnyben az újrapapírból készülteket.
Együttműködésüket és támogatásukat az iskola valamennyi dolgozója nevében előre is köszönjük!
Az iskola vezetősége
KEOP Sajtótájékoztató, 2010.
Az Algyői Általános Iskola 2010. augusztus 31-én Sajtótájékoztatót szervez a KEOP 6.1.0./B-2008-0022 azonosítószámú pályázat megvalósulásával kapcsolatban.
Bővebb információk itt pdf formátumban.
T Á J É K O Z T A T Á S (2010. 08. 24.)
Tankönyv árusítás:
• 2010. augusztus 25. szerda 8.00-14.00 óráig és 15.00-17.00 óráig
• 2010. augusztus 26. csütörtök 9.00-16.00 óráig
A 2010/2011-es tanév rendje
A 2010/2011-es tanév első tanítási napja: 2010. szeptember 1. (szerda), az utolsó tanítási napja: 2011. június 15. (szerda).
Az első félév zárása: 2011. január 14.
Őszi szünet: 2010. november 2-5. (a szünet előtti utolsó tanítási nap október 29., a szünet utáni első tanítási nap november 8.)
Téli szünet: 2010. december 23.–2011. január 3. (a szünet előtti utolsó tanítási nap december 22., a szünet utáni első tanítási nap 2011. január 4.)
Tavaszi szünet: 2011. április 21-26. (a szünet előtti utolsó tanítási nap április 20., a szünet utáni első tanítási nap április 27.)
Tanévnyitó ünnepség: 2010. szeptember 1. (szerda) 8.00 óra, Fehér iskola (Kastélykert u. 59.)
Nyári ügyelet az iskolában: augusztus 23-tól minden nap munkaidőben
Javító vizsga időpontja: 2010. augusztus 25. 8.00 óra, Fehér iskola
More Articles...
- Tajekoztatas 2010. aug.
- Ebédfizetés, 2010. június
- Megyei szintű természetismereti vetélkedő az Algyői Általános Iskolában (2010. 05. 07.)
- Víz Világnapjától a Föld Napjáig (2010.)
- II. Dél-alföldi Zöld Diákparlament Csongrádon (2010.)
- Költészet napja az Algyői Általános Iskolában (2010.)
- Újra elnyertük az ökoiskola címet !!! (2010.)
- Adó 1%
Page 1 of 8








